Duray Miklós felvidéki magyar politikus tanulmányt írt Miért szakadt ketté a Máért a legutolsó ülésén? címmel. A terjedelmes munka a Hitel /Budapest/ folyóirat februári számában jelent meg. A rendszerváltás utáni magyar–magyar párbeszéd intézményesítésének történetét Duray az alapszerződések korától indította. A rendszerváltozás évétől – bár nem intézményesítették – rendszeres volt a magyar–magyar párbeszéd. Duray megemlíti, hogy az Antall-kormány idején egyetlen alapszerződés született, a magyar–ukrán, s noha voltak hibái, a később kötöttekhez képest a legjobb volt, ,,mert ajtót nyitott az autonómia irányába”. A ’94-es magyarországi kormányváltás miatt ez a párbeszéd két évet szünetelt, az első magyar–magyar csúcsra csupán ’96-ban került sor. Erre a ,,fagypontra” esik a szlovák–magyar alapszerződés kimunkálása, amit ,,a pozsonyi magyar képviselők nem szavazhattak meg”, hiszen nem tartalmazta a végrehajtás kötelezettségét, a számonkérés lehetőségét, ráadásul közművelődési ügyekben szabad kezet adott a szlovák félnek (az oktatás finanszírozása körüli mostani bonyodalmak is innen származtathatók – véli Duray). Az Antall József által megfogalmazott három egyenrangú pillért (magyarságpolitika, szomszédságpolitika és európai integráció) a visszatérő posztkommunista Horn-kormány átszabta. Kovács László külügyminiszter ugyanis bejelentette: ,,az integrációs politika viszonylatában kell kialakítani a szomszédságpolitikát, és e kettőnek a függvénye a határon túli magyarok iránti magyarországi politika”. A történelmi jelentőségű, Trianon óta első ízben megszervezett 1996-os magyar–magyar csúcs a záródokumentum kapcsán kialakult vita, majd az azt követő diplomáciai botrány miatt vált. Duray szerint ez ,,a magyar történelem első olyan politikai nyilatkozata, amelyet a trianoni határokkal szétszabdalt nemzet összes politikai pártja és legnagyobb társadalmi szervezetei adtak közre”. Hat hét múlva beindultak a román–magyar alapszerződésről szóló kétoldalú tárgyalások az RMDSZ tudta nélkül. S amikor a határon túli szervezetek ezt szóvá tették, szeptember elején Pápán csupán egy csonka csúcsra kerülhetett sor az SZDSZ és az MSZP hivatalos részvétele nélkül. Közben mesterkedett a nemzetközi diplomácia is. Egy korábbi, félig titkos romániai magyar–román találkozó hagyományaira építve elérte, hogy az 1996. őszi romániai parlamenti választások után az RMDSZ-t bevegyék a román kormányba. Az említett találkozót a romániai Neptunfürdőn a több amerikai intézmény (mint pl. a Carnegie Corporation és a State Department) pénzéből támogatott PER – Project on Ethnic Relations – nevű szervezet még 1992-ben hozta létre. Amikor ez kiderült, vitát és feszültséget váltott ki az RMDSZ csúcsvezetésében a Tőkés-szárny és Borbély László, Markó Béla csoportja között. Kormányzati pozícióval megszelídítették a romániai magyar politikai elitet, amely ettől fogva már nem hadakozott a román–magyar alapszerződés ellen, csupán morgolódott. És elhátrált a magyar egyetem, a római katolikus és a protestáns egyházak javai visszaszolgáltatásának követelésétől, valamint az autonómia programjától. A román-magyar alapszerződés még rosszabbra sikeredett, mint a szlovák-magyar. A romániaiból az autonómia gondolata negatív értelemben került bele. Ekkor hasadt ketté végérvényesen a romániai magyar politikai közélet.” Hasonló ,,puhító” hadjárat zajlott Szlovákiában is, hiszen a PER már 1994-től kísérletezett azzal, hogy szembeállítson két magyar pártot (MKDM, FMK-MPP) egy harmadikkal (Együttélés) – utóbbi elnöke volt Duray. Összeugrás helyett egyesülésre került viszont sor, ám a kormányzati csalit a létrejövő MKP sem tudta elkerülni. Az Orbán-kormány megalakulása után a Fidesz rávett ,,néhány határon túli magyar szervezetet”, hogy ne követeljék a kollektív jogok és az autonómia belefoglalását a záródokumentumba. A kölcsönös engedmények eredménye lett a Máért. Hamarosan pedig beindult a státustörvény megalkotásának és lejáratásának eseménysorozata. Duray szerint a státustörvény ötlete azért született meg, mert akkor még ,,ki-ki a szülőföldje szerinti állam jogrendje alapján – hátrányos megkülönböztetés vagy jogvesztés nélkül – nem élhetett volna” a kettős állampolgárság lehetőségével. Az SZDSZ és ellenezte a megoldást, ezt a törvény utólagos kiüresítésének tudatában ma már nem kell bizonyítani. Duray felelevenítette, hogy a negyedik Máérton milyen ellenszenvet váltott ki a külföldi munkavállalók beözönlésének MSZP-s rémképe, a túlbecsült oktatási-nevelési támogatás terheinek alantas felvetése. Az SZDSZ és az MSZP külföldi partnerszervezeteit arra biztatta, hogy lépjenek fel a státustörvény ellen, ők pedig ezt megtették Szlovákiában is, Romániában is és az európai fórumokon is. A Medgyessy-kormány idején először maradt ki a meghívottak közül Tőkés László. Az Orbán-kabinet az erdélyi magyar politikai elit autonomista szárnyával rokonszenvezett. Az RMDSZ csúcsvezetése a magyarországi kormányváltástól változást remélt, amely be is következett, hiszen 2002 óta csaknem az összes közcélú – Erdélynek szánt magyarországi – támogatás az RMDSZ felügyelete alatt áll. Duray hangsúlyozta, hogy a Máért ötödik ülése sikeres volt a kormány számára. A határon túliak zöme lehajtott fővel vette tudomásul, hogy Magyarországon visszatértek a kormányba a kommunisták, de akadtak talán hárman, akik örültek ennek. Megváltozott a státusirodák helyzete is. ,,Kárpátalján például a korábban megnyílt irodákat be kellett zárni, mert az ügyek irányítását az MSZP által kedvelt szervezet és a neki elkötelezett személy vette át – nyilván, ezért kellett őt 2002 júliusától meghívni a Máértre. Romániában annyi történt, hogy az a pedagógusszervezet, amely a státustörvényhez kapcsolódó oktatási-nevelési támogatást kezelte, elvesztette a Medgyessy-kabinet rokonszenvét, mert állítólag Tőkés-pártinak tekintették – ezért megvonták tőle a megbízatást.” Duray írta: ,,Egyértelműen beigazolódott: 2004. november 12-én két részre szakadt a Máért. Nem egyéni érdekek vagy vétségek, nem pártpolitikai okok miatt, hanem két szembenálló elképzelés szerint. A nemzetszolgálat és az ezt semmibe vevő szemlélet szerint. A nemzetpolitika jövője szempontjából fontos tudnivalót tartalmaz ez az esemény: nem jobboldalra és baloldalra oszlik Magyarország lakossága, és nem így oszlik meg az elszakított magyarság sem. A magyar politikai közéletnek van egy nemzetileg elkötelezett része – a nagyobbik része –, itt vannak jobboldali és baloldali gondolkodású emberek is, és van egy nemzetileg közömbös vagy a nemzettel szembeni ellenérzésekkel teli része, ebben vannak a szélsőséges kozmopoliták, ügynökök, idegenbérencek, magyargyűlölők stb. A Máérten utóbbiak szenvedtek vereséget, hiszen 14:2 arányban kikaptak. De alulmaradtak 2004. december 5-én is a népszavazáson.” /Ferencz Csaba: Kis Máért-történet (magyar–magyar csúcsok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 15./
